Závada Péter

NÉHÁNY MONDAT A FELAJÁNLÁSRÓL:

“Az alábbi vers a készülő, Roncs szélárnyékban című kötet egy darabja. Azt gondolom, egyikünk sincs annyira kiszolgáltatva a külvilág fenyegető hatásainak, mint a hontalanok. Jó volna, ha a mobilházak falai második bőrként szolgálnának számukra, és megvédenék őket mindattól, ami fenyegető, mert ehhez mindenkinek joga van.”

KÍSÉRŐLEVÉL A KÉZIRATHOZ:

“Jelen kéziratot a Szépírók “Könyvhajlék” című jótékonysági árverésére ajánlom fel, hogy az Utcáról Lakásba Egyesület számára minél nagyobb összegű támogatást sikerüljön összegyűjteniük. Halaszthatatlan, közös feladatunknak tartom megoldani az utcán élők lakhatási problémáját, és a mobilházak ötletét erre kiváló alternatívának gondolom.

Závada Péter

2017.02.25

HELY AZ IDŐNEK

(1)

Létezik egy part, ahol most néhány

perccel később van. Ott már tudom,

hova fut ki ez a mondat, mint egy utca,

aminek innen még nem látszik a vége.

Lehet, hogy ez is csak egy tengerre

merőleges sikátorba torkollik,

ahová rendszeresen zavarodott sirályok

sodródnak be, hogy soha többé ne

találjanak vissza a vízhez.

Azon a parton a házak, akár a napraforgók,

észrevétlenül fordulnak a fény irányába,

és az átmenet nélkül beálló sötét

minden este új nevet ad az utcáknak.

Ott már tudom, hogy az órák bennem

öltenek testet, és nincs elég hely

az egyre halmozódó időnek. Ami eljövendő,

kiszorítja azt, aminek már vége.

(2)

Mindig két esemény között állok.

Kitámasztom őket, nem engedem,

hogy egybeomoljanak.

Kezem a jövő falára simul.

Gyanútlanul rámarkol a hűvös kilincsre

az ajtón, amin hamarosan benyitok.

Meglehet, hogy mégis tud valamit,

amit én még csak nem is sejtek.

Magától nyúl oda, ahova kell,

mindennap kicselezi helyettem a halált.

(3)

Nem érek véget a bőrömnél.

Határaimat, mint egy trapéz szárait,

átlépem, túláradok megismerhető

partjaimon.

A külvilág a testemhez ér,

beszivárog a pórusokon. Nézlek,

miközben a mellkasod zaklatottan

hullámzik, ahogy a hold tömege

magához húzza a nyugtalan tengert.

Aztán már csak az egyértelmű ég,

egy vitorla nélküli árboc magánya,

a cserjék, ahogy uralmuk

alá hajtják az öblöt.

Kimondanának minket a szavak,

de a torkukon akadunk.

Föltorlódunk egy megszólalás szűk

keresztmetszetében.

zavadapeter.jpg

(Fotó az íróról: Baktay Péter)

 

Advertisements

“Závada Péter” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s